Popper Péter (idézetek)

MODERN EZOTERIKUSOK
 
Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.

<3

Van egy pillanat, amihez ha eljut az ember, akkor hirtelen eltűnik az idő és örökkévalósággá változik. Mert az idő nem tárgy, hanem fogalom, amelyik ilyenkor kialszik a tudatban.
<3
 
Ha sokat bizonygatod saját korlátaidat, bizony köréd épülnek. 
         <3      ✡  
Még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az "Igazi" nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne "igazi". De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.
<3  

A szívemben isteni lelki erő van. A fejemben isteni szellemi világosság. A kezemben isteni akarati cselekvés. Erről soha nem szabad megfeledkeznem.
 <3 

Soha ne felejtsd el, hogy honnan jöttél és miért csináltad magadnak azt a zűrzavart, amiből most szabadulni akarsz.
<3

Az emberiség fejlődésének három szakasza van. Az "első emberiség" karmája beteljesült a vízözönnel. Mi, a "második emberiség", most a következő szakaszban vagyunk, a tűzben elkövetkező vég előtt.<3    
Istent nem lehet kőből kifaragni, mert láthatatlan a szemek számára. Sem áldozatok, sem imák nem emelkednek fel Őhozzá. És semmiféle misztériumok nem hozhatják le Őt. Az emberek nem tudják, hol van Isten. És a szent könyvek hallgatnak Istenről. 
<3  
   A teremtés Isten látomása, a világ megjelenése Isten tudatában. A világ Isten képmása. A világ Isten fia. A világ a szétszaggatott, a megfeszített Isten.
 <3  

  Nemcsak Isten segít az embernek feltámadni, hanem az ember is Istennek. Isten és ember kiegészítik egymást. Közöttük a feltámasztó erőnek állandó cseréje megy végbe, mint szakadatlan szikraözön két elektromos pólus között. Az Isten és az emberek ugyanazt a szellemi levegőt lélegzik: Az Isten kilélegzi, az emberek belélegzik.<3  

   Az élőlények mind egymásra támaszkodnak és ugyanaz a viharos törekvés hatja át őket. Az állat a növényre támaszkodik, az ember az állatra. És az egész emberiség, térben és időben, egyetlen roppant hadsereg, amely mellettünk, egyes emberek mellett elvágtat, s képes mindent, ami útjában van megsemmisíteni, és minden korlátot ledönteni, talán még a halált is. 
<3  

   Ki tudja, hogy a sok testben folytatott létezés büntetés-e, vagy jutalom? Ha a test a szellem, a személyiség projekciója, akkor a szellem abszolút igenlése nem a "lélek halhatatlansága", hanem a hús feltámadása.<3  

   Ha a szexualitásból kiirtják a szellemet, akkor a nemiség holtteste megfertőzi rothadásos bűzével az egész civilizációt. 
<3  

   A nemi ösztön a megismerésre, a transzcendensre való szomjazás. Ádám evett a megismerés fájáról, a halál fájáról, "megismerte" Évát és meghalt. Így ismerjük meg mi is a szerelemben a halált. 

<3

  

   

Az incesztus "visszafordítja az idő irányát!" Ott nemz, ahol ő maga is nemződött. Ha az idő a halálba visz, az idő "visszafordítása", a vérfertőzés - menekülés a halál elől. Ebből ered e bűn iszonyatossága: szembeszáll a Teremtéssel és a Teremtő Akarattal.
 <3  
   Az ember nemcsak az örömöt szereti. Ugyanannyira szereti a szenvedést is. Ezért soha nem fog lemondani az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról.<3  

   Napjainkban az emberiség be akarja fejezni a bábeli torony építését. De a kérdés még mindig nyitott: Istennel-e, vagy Isten ellen? Meglátjuk-e ormáról a betlehemi csillagot, vagy egy hirtelen vihar rádönti a tornyot esztelen építőire?<3  

   Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz. Cselekedni: Bizonyságot tenni arról, hogy tudod. Tanítani: Emlékeztetni másokat, hogy tudják ők is, ugyanolyan jól. 
<3  

 
Olyan gond nincs, amelyik ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra. 
<3  
 
A kötelék, amely egy igazi családot összefűz, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet és az abban lelt öröm. 
<3  
   Minden félelem - hívás. Ha nagyon sokáig és intenzíven félsz valamitől, előbb-utóbb odajön hozzád. 
<3  

  Minden ember és minden esemény úgy került be az életedbe, hogy magad hívtad oda. Az pedig rajtad áll, hogy mit kezdesz velük. 
<3  

   Honnét tudhatod, hogy van-e még dolgod a Földön? Abból, hogy élsz 
<3  

                                     

Az igazi vonzalom ritka, és az élet nagy ajándéka.<3  

Mindenki igyekszik a leghódítóbb hímmé és a legkívánatosabb nősténnyé válni. Ám az állati létbe nyúló gyökereket erkölcsi okok miatt esztétikumnak leplezzük. Szépségről beszélünk és párosodást értünk rajta. 

                                                                                          <3  

                                    Önbecsülés nélkül (...) hamar lezüllik az ember. Hiszen aki nem számít, bárhogyan viselkedhet. Ugyanígy lezüllik az a társadalom is, aki nem becsüli az egyént.

"A becsület ezotériája tulajdonképpen az igazság reális határokon túlmenő tiszteletét jelenti. Vagyis pl. a hazugságtól nem csak azért ajánlatos tartózkodni, mert erkölcsileg elítélendő a másik ember, emberek félrevezetése, hanem azért is, mert egyes mesterek szerint a hazugság olyan, mint egy vaktában kilőtt nyíl vagy puskagolyó: nem lehet tudni, merre, meddig száll, és mit talál el, mit rombol össze."(Popper Péter: A nem értés zűrzavara)<3  

Aki nem mutogatja magát - ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik - sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.

Az igazi összetartozás valószínűleg az élet legnagyobb értéke. És nyilvánvaló, hogy nemcsak szerelmi összetartozásról van szó, hanem barátságról, vagy a nehezen meghatározható "közöm van ehhez az emberhez" érzésről is.

<3  

Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét és melegét. A kapcsolatok fő anyaga a törődés.
 <3  

Ha rosszak a mindennapok, végül rossz lesz az egész élet. A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni.
<3  

Nem akarjuk látni és tudomásul venni, hogy mi minden van a "lelki zsákunkban". Pedig a zsákot akkor is visszük, ha nem nézünk bele.
<3  

Elkényelmesedtünk önmagunk faragásában és nevelésében, ellustultunk emberi kapcsolataink ápolásában, kikerüljük kényes és feszült helyzeteink megoldását. Jobb egy-egy tabletta beszedésével, erőfeszítés nélkül csökkenteni idegességünket - mint kemény munkával végigjárni egy önismereti utat, hogy saját erőnkből ismerjük meg feszültségeink okát és jussunk túl rajtuk. De vajon jobb-e?
<3  

Maradj a jelen pillanat egyszerűségében. Fel kell hagynod a haszontalan gondokkal, a múlton való rágódással, a jövő elé sietéssel. Vagyis szabadulj meg a "már nincs" és a "még nincs" irrealitásaitól. Élj az egyetlen realitásban, a "most"-ban.
<3  

Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerű megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti.
<3  

- Honnan ismerhetem fel őket?

- Onnan, hogy fáj a lelkük.

- Minden embernek van lelke?

- Ha nem fáj, akkor nincs.<3  

Sokan önmagukban nem boldogok, és azt gondolják, hogy majd egy másik ember boldoggá teszi őket, csakhogy ez teljesen reménytelen vállalkozás.
<3  

Baj van az emberi kapcsolatokkal. Annyi kompromisszumot hoz valaki élete során, annyifelé kell alkalmazkodnia, hogy otthon már nem akar, viszont enélkül meg nem lehet együtt élni, így fel is borulnak a kapcsolatok.
                                                                             <3  

A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és kikényszerítse a vele való foglalkozást.                                                                                          <3  

Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.

<3  

Nem lehet harmonikusan együtt élni valakivel, ha nincs benne kapcsolatban az a motívum is, hogy nem tehetek meg a másikkal bármit, mert elveszíthetem. Feltételekre szükség van. Ezt persze nagyon nem szeretik az emberek, mert bennük van az az infantilis vágy, hogy feltétel nélkül fogadják el őket. Ez azonban irreális. A valóságban nem működik.
<3  

Pénzzel és tárgyakkal (...) nem lehet megváltani azt az időt, amit két ember adhat egymásnak az életéből.                                                                 <3  

„A félelemnek csak akkor van hatalma, ha hatalmat adsz neki.

Honnan származik a félelem hatalma? Onnan, hogy nagyobbnak látszik a valóságosnál, onnan, hogy becsap minket. Látványosan mutatja meg magát, és mi erre menekülni próbálunk, így kerülünk hatalmába.

Az ember úgy táplálja a félelemdémont, hogy mindig az elvárásainak megfelelően reagál. A félelemdémon közelít, kegyetlen, undok külsejű szörny, dühödten néz, ráncolja a homlokát, megmutatja az agyarait, te, pedig segítségért kiáltozol, és rémülten menekülsz.

Ha felismered a démont, rájössz, hogy az is csupán feltételekhez kötött körülmény, semmi több… Valójában nem létezik. Lassan rájössz, hogy a félelem is csak tudati káprázat…

S végül, eljön az idő, a nagy felszabadító. Komlós Aladár írja sirató versében, hogy a fájdalom dühös oroszlánként rontott rá, és ő boldogan dobálta torkába karjait és lábait, hadd falja fel teljesen őt.

Míg elhalkult és egyre gyöngült, 

Majd elaludt a fájdalom

S ma szégyenülten veszem észre

Megvan mind lábam és karom,

De a félelmetes, deli

Roppant oroszlán semmivé lett,

Lassan fölfalták őt az élet

Álnok, pimasz kis férgei.”

Popper Péter: Ne menj a romok közé!
<3  

"HARC AZ IDŐVEL AZ ÉLETÉRTELMETLENSÉGE ELLEN A VÉGTELEN FOLYAM Valószínűleg ez a legősibb időképzet. Az idő a végtelenből ered és a végtelenbe vész. Ebbe a végtelen időfolyamba egy ponton belép az ember: megszületik. Kozmikus mértékek szerint egy igen rövid ideig jelen van benne, s azután kilép belőle: meghal. Ezt a felfogást a végtelen lineáris időelméletének nevezzük.Ennek az időfelfogásnak az a súlyos lelki terhe, hogy az életet tökéletesen értelmetlenné teszi. A végtelen időben az ember létezése nem több mint tajték egy hullámon. A hullámok végtelen sorban követik egymást, tetejükön tajték képződik, majd elsimul a hullám, és vele a tajték is eltűnik. Volt-nincs. Az emberi elmének legfontosabb tulajdonsága a dolgokban, folyamatokban rejlő értelem keresése. A megismerés számára azt jelenti, hogy rájött valaminek az értelmére. Az ember értelemkereső lény,akinek a világot vallató nyugtalansága időlegesen csak akkor csillapul, ha úgy véli, valamit megértett a világból. Különösen elviselhetetlen számára az értelmetlen szenvedés.

AZ ÖRÖK VISSZATÉRÉS Az ősidőket követő kultúrák mindegyike menekülni próbált az élet értelmetlensége elől. A Távol-Keleti – elsősorban indiai – kultúrák nem fogadták el a végtelen lineáris időt, hanem helyébe a körkörös időelméletét alkották meg. Az idő körbefordul és újra meg újra visszatér, akár az évszakok. Tavasz, nyár, ősz, tél, s azután megint tavasz... Ehhez az elmélethez az időt is korszakokra kellett osztani. Legáltalánosabb az aranykor, az ezüstkor, a bronzkor és a vaskor felosztás volt. Az aranykor a tökéletes harmóniájú létezés, az ezüstkor és a bronzkor egyre fokozódó romlást mutat,míg a vaskor gonosz idős korszak, Isten nélküli világ, mindenki harca mindenki ellen, apokaliptikus kor, ami egy nagy világkatasztrófával végződik. Az indiaiak ezt nevezik káli júgának, a sötét kornak. És utána újra kezdődik a folyamat. A hindu mitológiában világ-nappalok és világ-éjszakák váltakoznak.

A buddhista hagyomány a korszakokat a négy őselemhez köti. Földkorszak, vízkorszak, tûzkorszak és levegôkorszak. A föld a szilárd testek szimbóluma. A földkorszakban szilárdul meg a boly-gónk talaja, kialakul a kemény anyag, az ásványok, a növények, az állatok és az emberek szilárd formái. A földkorszakot a vízkorszak váltja fel. A korszakváltás kataklizmájára minden nép hagyománya emlékezik. Ez az özönvíz. Mi most a vízkorszakban élünk. A víz a forma szimbóluma.A víz formálja a tengerek és a folyók partjait, eróziós ereje alakítja a hegyeket és a völgyeket, formálja a tájat. Életünk legfőbb értéke a forma. Párválasztásunk legfőbb szempontja, hogy milyen formája van a férfiaknak és a nőknek, szép, csinos, csúnya, tetszik-e nekünk vagy nem. Formatervezés mindenütt: e szerint vásároljuk az autónkat, bútorainkat, rendezzük be lakásunkat, házunkat. S a divat a ruhák, cipők formájának a diktatúrája. Formák a művészetben, a stílusirányzatok a képzőművészetben, a zeneművek, irodalmi művek formaváltozatai. Az ünnepek, a szertartások rítusa, a papi viseletek, az emlékművek, a sírkövek formaváltozatai. A végtelenségig lehetne sorolni. A mostani ezredfordulón bontakozik ki az újabb korszakváltás. Átlépünk a tűzkorszakba. A tűz a dinamika szimbóluma.A figyelem középpontjába, az értékek élére a dinamika kerül. Például a közlekedésben. Gyalog?Hintón? Vonaton? Autón? Repülôn? Lökhajtásos szuperszonikus gépen? Rakétán? Az autó hány másodperc alatt gyorsul 100-ra?A kapcsolat: levél, távirat, telefon, mobil, fax, e-mail. A zene
Mozarttól és a házi koncertektől a beat-koncertig, a popzenéig, a
technóig és a heavy metalig mit változott a hangerő és a ritmikadinamikájában. Ágyú, bomba, atombomba, hidrogénbomba...Az akciófilmek korszaka. Könyvekben csak a cselekmény dús, sok párbeszédes kelendő. Az örök idôzavar. Mindenki örökké rohan. Mindenki türelmetlen. Mindenki fél a csendtôl, fél egyedülmaradni önmagával. Ha mégis magányos percek fenyegetik, gyorsan háttérzajra van szüksége, ki kell nyitnia a rádiót, a televíziót, a lemezjátszót. Az utcán a walkmant kell hallgatnia. Az információk áradásának nagyobb sebessége, mint ahogy az idegrendszer feldolgozni képes őket. Különösen nincs idő a vizuális és auditív információk érzelmi feldolgozására. Védekezésképpen kialakul egy érzelem nélküli tudomásulvétel, a közöny. Nem véletlen, hogy kialakult egy új pszichoterápiás forma: a gyógyító hallgatás. A dinamika fokozására doppingszerek kellenek. Íme,a tûzkorszak, a dinamika korszakának a kezdete. Még csak a kezdete. Nem véletlen, hogy egyre több amerikai templomon jelenik meg a felirat: „Gyere be! Nem kell imádkoznod. Csak pihenj egy kicsit!”
A forma korszakában felnőtt nemzedék a dinamika korszakában egyre inkább tönkremegy. A fiatal generáció még bírja.A tűzkorszakot sok-sok idő múlva majd a levegő korszaka követi. A levegő a szellem szimbóluma. S a Távol-Keletiek azt tanácsolják, hogy a tűzkorszak végletes hajszoltságát csak úgy lehet testi-lelki károsodás nélkül elviselni, ha az ember időnként elmegy „friss levegőt szívni”. Ezen az egyedül maradást önmagával, a csendet, a szemlélődést, a meditációt, egyszóval a szellem felé fordulást értik. A körkörös idő, az örök visszatérés mítosza fejleszti ki –
elsősorban az indiai vallásbölcseletben – a lélekvándorlás és az újratestesülés gondolatát. A reinkarnáció tana nem más, mint az örök visszatérés eszméjének az emberi életre való rávetítése. Az élet lezárul a halállal, de a létezés tovább tart. A lélek átkerül a köztes létbe (Bar-dó), ahol szembenéz földi létezésének hibáival, elrontott lehetőségeivel, és kialakítja új életének sorsszerű találkozásait, helyzeteit (karma), hogy lehetősége legyen a korrekcióra. Majd újra visszatér a fizikai világba. A lélek körforgását spirálként fogják fel, vagyis az örök visszatérésbe beépítik a fejlődés gondolatát.
A VÉGES LINEÁRIS IDŐ Az Ószövetség visszatér a lineáris idő gondolatához. Ámbár egy-egy utalás jelzi, hogy az örök visszatérés eszméje megérintette Izrael fiait is. (A Prédikátor Könyve, Malakiás próféciái.) Ám ez alineáris idô nem végtelen, hanem véges.Van kezdete, tehát van vége is: a messiási korszak. A véges lineáris időt Isten teremti meg a térrel, az anyaggal együtt. Ennek a misztikus ősrobbanásnak és a modern kozmogóniának a lehetséges összefüggéseiről már az előző fejezetben szóltunk. A teremtésnek és a teremtett véges időnek ez a felfogása egyértelművé teszi, hogy Istennek célja van a teremtéssel, létezik egyisteni világterv. Az emberi élet értelmetlenségét úgy lehet megszüntetni, ha az ember csatlakozik e terv megvalósításához, az Isten szövetségese és munkatársa lesz. Az Ószövetség, Isten szövetsége Izraellel, azt jelenti, hogy az ember megszentelődik Istenben és Isten az emberben. Az ember feladata, hogy teljesítse az Úr akaratát, tehát tartsa be parancsolatait. Ez ad értelmet létezésének.
A LEGKISEBB ISTEN Így szólt az Úr az Édenben, a bűnbeesés után: „Ímé, az ember olyan lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa a kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen...”
„Mint mi közülünk egy”– vajon kire, kikre gondolt az Úr?Mindenesetre itt villan fel először az a lehetőség, hogy az ember emberfelettivé válhat. Az Ószövetség Isten szövetsége Izraellel. Az Újszövetség Isten szövetsége az egész emberiséggel.
Jézus mondja a Máté Evangéliumában (5.48.): „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti Mennyei Atyátok tökéletes.”Majd a 17.20. versében így szól: „Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne. És semmi sem volna lehetetlen nektek.” Ez a kereszténység egyik nagy forradalmi továbblépése az Ószövetség után: az ember túlléphet az emberfokon és isteni tökéletességű lénnyé válhat. És ez újabb, az életnek értelmet adó program." Popper Péter: A széthasadt kárpit.                                                                                            <3  

„Állat és ember perszonáluniójáról írtam. (A fejlődéspszichológusoktól kölcsönözve ezt a fogalmat, amellyel a csecsemő és az anya kapcsolatát jellemzik.) Persze, állat és ember esetében az emberi kapcsolatoktól különböző sajátosságokról van szó. Nézzünk egy példát. A gazda szomorú. A kutya odasomfordál hozzá, és a térdére fekteti a fejét. Az ember ezt hajlamos úgy értelmezni, hogy az állat észrevette az ember bánatát, és most vigasztalja. Holott nem erről van szó. Hanem arról, hogy a kutya – a közös személyiség következtében – átvette az ember bánatát, most már ő is szomorú, és jött vigaszért az emberhez. Két szomorúság kapaszkodik egymásba. Az ember talán tudja miért szomorú. Az állatban ez a kérdés fel sem merül, ő csak a sajátjaként érzi át az ember hangulatát.
Ezek az egymásba kapaszkodó hangulatok, érzések, adott esetben dühök is, nagyon erősek lehetnek, fokozzák egymás intenzitását.
Leonardo da Vinci jut eszembe, amikor hiába magyarázta egy buta építésznek a boltív lényegét, azt, hogy a boltív két egymásra támaszkodó gyengeség, amiből végtelen erő születik!
Ilyen az anya és a kisgyerek, meg az állat és az ember perszonáluniója is.
No de azért két lényről van szó. Két perszonálunióban élő lény a szó köznapi értelmében nem szeretheti egymást, hiszen az olyan, mintha önmagát szeretné – és olyan is. Ha valaki a macskába rúg, annak a rúgásnak a gazdánál is fájni kell. És ha valaki a gazdára sújt, a kutya úgy reagál, mintha ő kapta volna az ütést. Ez az összetartozás legmagasabb rendű formája – én te vagyok, te én vagy – (tat vam asi – ahogy Keleten mondják). Persze nem minden kapcsolat jut el idáig, sem emberek együttélésekor, sem állat és ember között. Ez csalódások forrása lehet. Két lény találkozásakor, közöttük a határt önzésük szabja meg.”

Popper Péter: Részemről mondjunk mancsot.                                                                                            <3  

„A feltámadott Jézus Tabgában – egy kis városban a Genezáret tó mellett – találkozik tanítványaival. Akkor alakul ki egy furcsa beszélgetése Péterrel.
- Simon, Jónának fia: Jobban szeretsz-e engem
ezeknél?
- Igen Uram: te tudod, hogy szeretlek téged.
- Legeltesd a bárányaimat.
Mondta neki másodszor is:
- Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?
- Igen, Uram, te tudod, hogy én szeretlek téged.
- Őrizd a juhaimat.
Monda neki harmadszor is:
- Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?
Megszomorodott Péter, hogy harmadszor is megkérdezte.
- Uram, te mindent tudsz. Te tudod, hogy szeretlek
téged.

Hogy is van ez? Miért kérdezi háromszor? Tudni kell, hogy az eredeti szöveg nem maradt fenn, csak az u.n. Septuaginta, a hetvenek fordítása. De a héberben és az arameusban, épp úgy, mint a görögben több szó is van a szeretetre. (Nálunk csak egy: szeretjük a mamát, szeretjük a húslevest és szeretjük a pop-zenét is, stb.) A görögben van egy fogalom, a rajongással szeretés (fileo) és egy másik, az ismerve szeretés (agapeo).
A beszélgetés ez:
Jézus: Ismerve szeretsz engem?
Péter. Rajongva szeretlek.
Jézus: ismerve szeretsz engem?
Péter: Rajongva szeretlek.
S Jézus látja, hogy hiába kérdezi az ismerve szeretésről. Tudod, hogy ki vagyok? Péter akkor még csak rajongani tud. Jézus alkalmazkodik hozzá, Péter ezért szomorodik el.
Jézus: Rajongva szeretsz engem?
Péter: Uram te mindent tudsz. Tudod, hogy én rajongva szeretlek.
Ez a fontos kérdés felmerül Tamás Evangéliumában is, amit 1946-ban találtak meg a Dag Hammadi ásatásokon. Tamás volt a legnagyobb rajongója Jézusnak. De Jézus egyszer félrehívta, és azt mondta neki:
- Nem lehetsz az apostolom Tamás, mert ittál az én forrásomtól és megrészegedtél tőle.
S ekkor vált Tamás gyanakvóvá, bizalmatlanná – akkor hitetlennek nevezték – aki ragaszkodott ahhoz, hogy ujjaival megérintse Krisztus sebeit.”
(Popper Péter: Ne menj a romok közé)

„ Ősidők óta ismeretesek olyan titkos társaságok, zsidó szekták, keresztény szerzetek, amelynek tagjai meghatározott időre, vagy véglegesen hallgatási fogadalmat tesznek, pl. a karmeliták, a trappisták stb. 
A XX. században szokássá, sőt vállalkozássá vált, hogy ezeknek a néma kolostoroknak egy részét jó pénzért néhány hétre kiadják tépett idegrendszerű, kimerült üzletembereknek, közéleti személyeknek. Ez idő alatt úgy kell élniük, mintha ők is szerzetesek lennének. Egyszerű cellában, némán, mindenféle hírközlő eszköz (rádió, televízió, telefon, újság, a szentírás kivételével könyvek nélkül.), a szerzetesek kosztján. Kertészkedhet, sétálhat, gondozhatja a kolostor állatait, sokat alhat, eltöprenghet az életén, gimnasztikázhat, meditálhat, festegethet, mintázhat, rajzolhat… Néhány hét elmúltával egyre távolabb kerül a hétköznapok világától, nyugalom terjedhet szét a lelkében, neurotikus tünetei elmúlhatnak, indulatossága, hajlama az önkínzásra, a mások feletti szigorú ítélkezésre erősen csökkenhet. Tapasztalhatja hogy humorérzéke, hajlama a szemlélődésre is visszatérőben van. Lelkében nagyobb lesz a csend, a harmónia. az elfogadás képessége, a másik ember megértésének lehetősége. S ezzel egyidejűleg jóval kevesebbet fog bosszankodni, megsértődni, kevesebb lesz benne az önsajnálat, a szorongás, a félelem a világtól, a jövőtől.”
(Popper Péter: Ingovány)

"A keletieknek van egy legendájuk. Két szerzetes vándorlás közben egy megáradt patakhoz ér. Magas a víz, irtózatos mennyiségű sarat, törmeléket sodor magával. A patak partján áll egy nagyon szép lány, aki láthatóan azon vacillál, hogyan juthatna át a túlpartra, de nem mer belemenni a vízbe. Az egyik szerzetes szó nélkül a karjába kapja, és átviszi a vízen. Majd a két szerzetes folytatja a vándorútját. Este, mielőtt nyugovóra térnének, a másik szerzetes végül is kifakad: Hogyhogy te a karodba vetted, magadhoz ölelted ezt a lányt? Mi szerzetesek nem tehetünk ilyet! A társa azt feleli: Ide figyelj! Én ezt a lány már órák óta letettem. Te még mindig cipeled? Nagyon pontos történet, mert arra világít rá, hogy egy ember miféle bűntudatokat, sérelmeket, megbántottságokat cipel egy életen keresztül, amelyek már rég elmúltak, nincsenek, és az erejüket kizárólag onnan kapják, hogy az ember újra és újra felidézi magában a sérelmeit, nehogy elfelejtsen egyet is közülük. Tehát épp ő adja az erejüket. Vagyis nem biztos, hogy Freudnak igaza van abban, hogy ennyire determinál a múlt, és nem lehet megszabadulni tőle. Hogy a múlt mondja meg, milyen ember leszek, milyen karakter leszek. Hát hogyne! De csak akkor, ha én magam táplálom és folyton újratöltöm energiával a saját múltbeli negatív élményeimet, majd nagy szemekkel bámulok, hogy ez még mindig jelen van az életemben."

(Popper Péter)        

"Állandóan egy fekete és egy fehér Angyal száll körbe a Föld körül. És hallgatják, hogy mit gondolnak, és mit mondanak az emberek. Ha valaki jót vár az élettől, a jövőtől, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy úgy legyen. És a fekete angyal köteles rámondani, hogy Ámen. És akkor úgy lesz. Ha pedig az emberek rosszat várnak az élettől, a jövőtől, akkor a fekete Angyal mondja, hogy úgy legyen és a fehér Angyal köteles rámondani, hogy Ámen. És ez is úgy lesz."
(Popper Péter)      

"Az információk áradata zuhan ránk mindenfelől a világból. Értelmileg és érzelmileg feldolgozhatók? Nézzük a tévét: tömegsír – táncegyüttes – diktatúra gyilkol valahol, – ünnepi beszéd – akasztás – bűvész - vallásos félóra… Végül már semmire sem reagálunk. A komputereken úgy sikerült művileg „elmebajt” előidézni, hogy az adatfeldolgozási ütemüket meghaladó információ-tömeggel tömték őket. Egy idő után a gép megbolondul, úgy viselkedik, mintha mániás lenne, értelmetlen szósaláták ömlenek ki belőle. És mi? Tudunk még differenciálni? Vagy védekezésül a megőrülés ellen, úgy védekezünk, hogy fanatikussá válunk, egyetlen eszme rajongóivá? A másik lehetőség: közönyösek leszünk, már semmi sem érint meg igazán sem a világból, sem a társadalmi-politikai történésekből, még az Istenből sem, talán csak a biliárd, az ital, a foci, meg a szex…
Azok, akik a víz korszakban nőttek fel, tönkremennek. Az ifjúság viszont viszonylag jól bírja. Ám őket is arra inti a bölcselet, hogy néha be kell illeszteni az életükbe egy-egy csendesebb levegő-korszakot..
A levegő-korszak a lelki-szellemi életet jelenti. A belső csendet, az egyedül maradást önmagával.
 A belső hangok mindig szólnak 
az emberben. Csak életünk zűrzavarában nem halljuk meg őket. S ami belülről szól, az mindenhonnan szól. Amikor minden szellemivé változik, elkezdődik egy magasabbrendű létezés. De ennek a korszaknak az időnkénti felidézése egészségesen tarthatja a tűz korszak emberének a lelkét. Meditáció? Nevezhetjük így is. A lényege a belső csend megteremtése, a gondolatok, az érzelmek elnyomása, amit keleten úgy hívnak, hogy kiüresedés, „üres edénnyé” válás és türelmes várakozás, hátha az istenek, vagy a tudattalan belecsöppent valamit. Ha nem, az se baj. A belső csend gyógyító-megnyugtató hatása nem marad el.
Mégis mai életünkben túl sok a félelem. Marquese – a világhírű író – azt állította, hogy az orvostudomány hamis utakra tévedt, amikor az élet hosszúságát nevezte ki abszolút értéknek. Holott az igazi érték nem az évek száma, hanem az élménygazdagság. Kilencven év színtelen, unalmas élet, szegényebb, mint hatvan év, ami történésekkel, élményekkel telített. 
Szerinte a szorongás tesz tönkre minket, elveszi minden életörömünket. Sütit nem ehetünk, mert a cukor, a szénhidrátok, az elhízás. Marhahús, baromfik, disznók ijesztő betegségeket terjesztenek. Zsiradékok, szalonna. töpörtyű – Isten őrizz! Érelmeszesedés. Napozás a tengerparton – rákkeltő. Szexuális kalandok? Az AIDS idején? Egy jó kisüsti, vagy nemes bor? Függő szenvedélybeteg leszel. Csakhogy, érdemes így élni? Minden örömről megfosztva.
Az írónak igaza van! A félelem nemcsak meggyötör, hanem agresszívvé is tesz minket. Gyűlölködővé, bizalmatlanná, ellenségessé 
mindennel szemben, ami ismeretlen, másféle, mint amit megszoktunk. Gyűlölni kezdjük az idegeneket, a másféle kultúrájúakat, másféle bőrszínűeket. Csak egy uniformizált, azonos jelszavakat ordító tömegben érezzük biztonságban magunkat. 
Talán jobb lenne, ha nem erre tartanánk, hanem megőriznénk önálló gondolkodásunkat, egyéniségünket. Mit is tanácsol a Hamletben Polónius, vagy híres regényében Eric Knight? Légy hű önmagadhoz!" (Popper Péter)

„Apró dolgok, amikből persze azért összeáll a mindennapok rossz hangulata, az idegek borzoltsága. De meggyőződésem, hogy az úgynevezett élet nagy dolgainak a gyökerei az aprókig nyúlnak. Rendíthetetlenül hiszem, hogy a társadalmi mértekben jelentkező intolerancia a gyerekszobákban és a bölcsődékben kezdődik. A harsogó ádáz dühök első csírái hálószobákban, vagy vasárnapi családi ebédek közben keletkeznek. És ekkor kellene fülön csípni magunkat, mert amikor már megszólalnak a fegyverek… - késő! Néha, amikor egy elkeseredett anya beállít hozzám, mondván: Tegnap megrugdosott a kamasz fiam, mit tegyek? – legszívesebben ezt felelném: Asszonyom, most már semmit! Mert ahogy a hosszú szakállú Lao Ce mondta: Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. A tíz emelet magas tornyot is egyetlen sor téglából kezdik rakni.” (Popper Péter) 

„Van egyfajta gondolkodásmód s egyben érzelmi állapot, aminek a logikai sémáját így lehetne karikírozni:
Én szeretem a töltött káposztát (A=B)
Én jó ember vagyok. (A=C)
A jó emberek szeretik a töltött káposztát. (B=C)
Tehát: Aki nem szereti a töltött káposztát, az rossz ember.
Talán annyira rossz, hogy ördögi, égetni való pokolfajzat.
Ne tessék azt mondani, hogy ez a levezetés mind a logikai helyesség, mind az igazság szempontjából téves, tehát így senki sem gondolkozik. Persze hogy téves és hamis, de rengetegen járnak ezen a csábító úton. (Lásd: Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.) S nem is lenne semmi baj, ha csak virágokról és ételekről, tehát ízlésbeli eltérésekről lenne szó. Akkor a dolog elmenne ártalmatlan marháskodásnak. De amikor tudományos álláspontokra, erkölcsi ítéltekre, ne adj’ Isten, politikai meggyőződésre, nemzetiségre, vallásra tevődik át ez az ostoba ál-következtetéssor, a még ostobább (elő)ítéletekkel együtt, akkor ez igazi tragédiává válhat az egyének és a közösségek életében.” (Popper Péter)

„…hogy jobban megértsük a gyerek mágikus gondolkodását, és számoljunk azzal, hogy számára olyan félelmek és szorongások léteznek, amelyek nem kórósak, de mi már elfelejtettük őket, és ez sok félreértést okoz felnőtt és gyerek viszonyában.
Például a gyerek rimánkodik:
- Hagyjatok egy kislámpát égve, vagy hagyjátok kicsit nyitva az ajtót, ha lefektettetek!
- Miért?
- Félek?
- Mitől félsz?
- A farkastól.

Apa komolyan elmagyarázza miért nem kell a farkastól félni. De a gyerek továbbra is fél. Apa dühbe jön.
- Az én fiam nem lehet ilyen hülye! Kelj fel és gyere!
Zseblámpát hoz.
- Most bevilágítunk a bútorok alá. Látsz farkast?
- Nem .
- És itt?
- Itt sincs.
- Na látod!
Ezzel a módszerrel lehet a gyerek szorongását a végsőkig fokozni. Most nincs farkas. De lehetne. Hiszen apa is bevilágított a bútorok alá…” (Popper Péter: Praxis)

...És így született meg a világ első tesztje, a Binet–
Simon-féle intelligenciavizsgálat, amit már a múlt
század elején bevezettek Magyarországon is. Ez iszonyú
forradalmat csinált a pszichológiában. Ugyanis a
pszichológia egészen a múlt század fordulójáig nem
használta, nem ismerte ezt a szót, hogy intelligencia,
hanem a görög filozófiából megörökölt ész és értelem
distinkcióval dolgozott. Az ész inkább az analitikus,
az értelem a szintetikus gondolkodást jelölte.
Ezt, hogy intelligenciateszt, nem használta sosem.
Amikor Binet és Simon bemutatták a XIX . század
végén egy kongresszuson a tesztjüket, akkor fölállt
egy pasas, egy professzor, és azt mondta, Binet úr,
mi az az intelligencia? Ha most megkérdezi hatéves
unokaöccsük maguktól, hogy mi az, hogy intelligencia,
maguk is zavarba jönnének. Binet azt felelte,
hogy kérem, intelligencia az, amit a mi tesztünk
vizsgál. És ettől kezdve az értelmességvizsgálatokat
elnevezték intelligenciavizsgálatnak.
Megnyugtatásul mondom, hogy a közismert intelligenciavizsgálatok
mindent vizsgálnak, csak
éppen intelligenciát nem. Értelmességet, logikát,
emlékezetet, minden mást, de speciel intelligenciát
nem mérnek. Úgyhogy az intelligencia a legpiszkosabb
fogalma a pszichológiának. Egy pszichológus,
ha tisztességes, köteles megmondani, hogy milyen

értelemben használja az intelligencia fogalmát.
Annyiféle értelmezése van. Én is kötelességemnek
tartom megmondani, hogy amikor én intelligenciáról
beszélek, akkor egy William Stern nevű amerikai
definícióját használom, miszerint intelligencia
az új helyzetekhez való célirányos alkalmazkodás
képessége a belátás segítségével. Új helyzet, célirányos
alkalmazkodás, belátással. Ez az, amire nincs
kiképezve, nincs megtanítva a gyerek, hogy hogy
kell viselkedni. Célirányos alkalmazkodás, hogy
a célja megvalósítását ne adja fel. Keresse meg a
megvalósítás reális útjait, és a belátás segítségével
keresse meg, ne a próbálgatás segítségével. Ha így
viselkedem, ha úgy viselkedem. Ez az intelligencia,
tehát egy viselkedési kategória. Lehet intelligens és
unintelligens módon viselkedni egy helyzetben. Úgy
néz ki ez ma a pszichológia szempontjából, hogy a
tanulóképesség fejleszthető, a logikai, kombinatív
gondolkodás eléggé fejleszthető, a kreativitás némileg
fejleszthető, de az intelligencia nem. Az intelligencia
ahhoz az agystruktúrához ragaszkodik,
amivel megszületett. Nem fejleszthető. Erre nagyon
sok próbálkozás és kísérlet van, amit most nincs
időm és módom elmondani, de nem fejleszthető.(Popper Péter: Érteni és elengedni)

„Az egzisztencialista filozófia felfogása szerint minden ember-készítette tárgynak először ideája van, azután keletkezik a egzisztenciája. Először van az eszme, azután a megvalósítás. Ám, maga az ember fordított utat jár be: Megszületik, tehát van egzisztenciája, de még üres lehetőségek halmaza, vagyis nincs ideája. Egzisztenciájának szellemi tartalmát önmaga adja meg önmagának. Az lesz belőle, akivé formálja magát. Ennek a felelősségnek a vállalása az egzisztencialista pszichoanalízis alapja.
Az idea formálásának fontos része az időhöz való viszonyulás. Heidegger szerint saját ideánk formálása az önmagunkra eszméléssel kezdődik. Az ember fölfedezi saját egzisztenciáját (létezését) és tudni akarja, hogy ez meddig tart. Ezért gondolatban kilép a jelenből, és előre rohan saját feltételezett haláláig, majd visszatér a jelenbe. Aki nem élte meg saját anticipált pusztulását, elveszti az esélyét tudatos idea építésére, vagyis személyiségének szellemi, intellektuális és erkölcsi formálására. Megmarad számára a mások utánzása, önmaga átköltése másvalakivé, a külső kötöttségek halmaza, a kívülről irányítottság rabsága, a sodródás a pillanatnyi körülmények között. A szabadság a saját ideának a szuverén alakítását jelenti. Ezért válik a tudatos választás az egzisztencializmus központi kategóriájává.
Mindennek alapján érthető az egzisztencializmus következetes szembenállása minden diktatúrával, amely előír, követel, megítél minden meggyőződést, viselkedést, hitet.
Az is nyilvánvaló, hogy az egzisztencializmustól idegen a predesztináció gondolata. Legyen sző akár Isten meghatározó akaratáról, vagy előző életek következményeiről, mindez megbénítja az idea-alkotás szabadságát, tehát rabságba dönti az embert.
Kierkegaard írja Vagy-vagy című művében:
„Lásd, azért oly nehéz önmagunkat választanunk, mert ebben a választásban a tökéletes elkülönülés azonos a legmélyebb folytonossággal, s mert ez feltétlenül kizárja minden lehetőségét annak, hogy valami mássá váljunk, vagy inkább másvalakivé költsük át magunkat.
És ha már felébred az emberben a szabadság szenvedélye – és ez a választások során ébred fel, mert a szabadság előfeltétele a választások vállalása – akkor az ember önmagát választja, és mint az üdvösségéért, úgy küzd ezért a birtokáért, és épp ez az üdvössége.”(Popper Péter: A széthasadt kárpit)

„A kettős érzelmi kötődés pedig azt jelenti, hogy ugyanabban a kapcsolatban jelen kell lenni a szeretetnek és jelen kell lenni a félelemnek is. Ez az, amire már az előadás kezdetén céloztam. Hogy az Isten se tud félelem nélkül erkölcsöt teremteni. Ezen nagyon föl szoktak háborodni, mert azt mondják a líraiabb alkatú szülők, hogy a szeretet. Hát szeretni kell a gyereket. Ez bizonyos értelemben igaz. Abban az értelemben igaz, hogy a szeretet megvonása, az egy rettenetes súlyos élmény a gyerek számára. Mondok egy bibliai példát. Jákobnak volt tizenkét fia. Mikor az öreg Jákob haldoklik, akkor elmondja az áldását, és az áldásból kiderül, hogy a tizenkét fiú közül az első három átkozott. Ruben nevű legidősebb fia átkozott, mert elcsábította a papa egyik feleségét, Simon és Lévi átkozottak, mert túl sokat gyilkoltak a szichemi háborúban, és a nagy apai áldást Júda kapja meg a negyedik gyerek. 

Most a kérdés úgy tevődik fel, hogy hogy bír élni a három átkozott gyerek egy olyan társadalomban, ami teljesen apajogú, ahol az érzelmi központban az apa áll. Hát miért nem lesznek öngyilkosok, miért nem züllenek bele ebbe az átokba? Ennek az az oka, hogy mielőtt Jákob megátkozza őket, először azt mondja, hogy egész Izrael minden fia áldott. És ők az áldáson belül átkozottak. Így lehet ezt megélni, vagy elfogadni. Ez a pedagógia, sőt a férfi-női kapcsolatok, az emberi kapcsolatok lényege. Vagyis először biztosnak kell lenni abban, hogy engem szeretnek, engem elfogadnak. Engem az élet alkotórészének tekintenek egy kapcsolatban. Ezen belül már haragudhatnak rám, már dühösek lehetnek rám, már átkozódhatnak, de én a szereteten belül vagyok átkozott. A szereteten, az elfogadáson belül élem meg a másik ember haragját. És így mindent meg lehet csinálni. Vagyis, ha ezt a biztonságot megadja, ezt az érzelmi biztonságot egy embernek valaki, nőnek férfi, férfinek nő, szülő gyereknek és viszont, akkor mindent el lehet viselni. Akkor még a legdurvább atrocitásról is azt fogja mondani, hogy a franc egye meg, úgy felbőszítettem apámat, hogy lehúzott négy frászt.”

(Popper Péter: PárKapcsolat dilemma) 

"A magas beosztású tisztviselőnő ismétlődő munkahelyi konfliktusok miatt járt hozzám. Igen nehezen jött ki a beosztottjaival, szigorú perfekcionizmusa miatt utálták, és ahol lehetett borsot törtek az orra alá. Ő se szerette magát e miatt, rossz néven vette, hogy nem bír lágyabb, elnézőbb lenni apró hibák esetén sem. Szinte minden mulasztásnak egyforma súlya volt a szemében. Ezen dolgoztunk.
Egy meleg nyári napon azonban észrevettem a karján a számot.
- Maga deportálva volt?
- Igen.
- Soha nem beszélt erről.
- Mit beszéljek? Amikor a lágerből kiszabadulva összekerültünk a férjemmel - régi barátok voltunk még a háború előtt - egyszer megkérdeztem tőle:
- Azelőtt olyan derűs ember voltál. Most miért nem nevetsz sohasem?
Sokáig nézett rám, aztán azt kérdezte:
- Min?
Ez volt a legtragikusabb válasz, amit valaha hallottam.
De egyszer mégis elmondott valamit.
- 1945 januárja volt már. A szabadulás és a halál szélén jártunk. Senki sem lehetett biztos abban, hogy melyik lesz az osztályrésze. Az oroszok közel voltak, evakuálták a lágert. Gyalog vonultunk ritka szövésű csíkos heftling ruhánkban, amin átfújt a csontig dermesztő északi szél. Az én ruhámat egyetlen gomb fogta össze. És akkor az is leszakadt.
Ismeri ezt az érzést? Amikor végleg betelik a pohár. A tragédia tragédiája. Elhatároztam, hogy azonnal befejezem az életemet.
A menet mellett haladt egy katonai személyautó. Benne ült a tábor legkegyetlenebb SS női parancsnoka és kényelmesen agyonlőtt mindenkit, aki kitántorgott a sorból. Csontig fogyott nők hullái hevertek mindenfelé a menet mellett.
Én kiléptem a sorból. Még otthonról tudtam németül. Azt mondtam az SS nőnek:
- Leszakadt a gombom. Adjon tűt és cérnát, hogy felvarrhassam.
Rám bámult. Aztán közönyösen benyúlt a táskájába, adott egy tűt és egy gombolyag cérnát.
Néztem, ahogy az analitikus díványon feküdt, de ez csak látszat volt, a valóságban ott botladozott a deportáltak sorában. A könnyek a kislámpa fényében csillogva peregtek le az arcán.
- Tudja, miért sírok? Azért, amiért ott a menetben is elsírtam magam. Én nem hittem, hogy ilyen földöntúli jóság van a világon.
És itt van vége ennek a történetnek."
(Popper Péter:Praxis)

"Azt kérdezi egy diák: - Milyen az átlagos és normális ember hangulata? 
Azt felelem: - Ne csacsiskodj. Az ember reaktív lény. Hangulatával reagál minden külső és belső történésére. Nincs átlag-hangulata. 
Mire ő: Átlagos szívverése, vérnyomása, különböző hormonszintjei, hőmérséklete és a többi rengeteg – van? Csak átlagos hangulata, lelkiállapota nincs? 
Mire én: - Mi ütött beléd? 
- Olvastam Jung naplóját, és abban azt írja, hogy nem szabadna minden depressziós embert betegnek nyilvánítani. Jelen korunkban a depresszió normális reakció is lehet.
Én: Ez Russel gondolata. Ő magyarázza azzal az antik görög társadalom máig tartó ragyogását, hogy ez volt az eddig egyszer létezett társadalom, amely megadta a polgárainak azt a lehetőséget, hogy egyidejűleg lehettek intelligensek és boldogok. Előtte és azóta minden társadalmi berendezkedés csak azt kínálta fel, hogy lehetsz intelligens és depressziós, vagy boldog és hülye.
- S a miénk? – kérdezte aggódva.
- A miénk is ugyanilyen."(PP)

"A filozófia újkori fejlődésében döntő szerepet játszott Descartes. Figyelmének középpontjába a tudat kerül. A tudat vezet el önmagam létezésének felismeréséhez: cogito ergo sum. A cartesiánus gondolkodók ma is elfogadják a mester elhatárolását: a tudomány azzal foglalkozik, hogy milyen a világ? A vallás és az erkölcs azzal, hogy milyennek kellene lennie a világnak? Ezt a kettőt nem szabad összekeverni. Ugyancsak ő volt az első, aki a tudatos folyamatok létrejöttét az agynak tulajdonította.
„Gondolatok a természet értelmezése felől” című művének záró mondata máig megszívlelendő tanácsot ad: „Fiatalember, soha ne felejtsd el: a természet nem isten, az ember nem gép és egy hipotézis nem tény!”"

(Popper Péter: Ingovány)

"Nézzék, valaki kitalálta, hogy tisztességes lány, csak szerelemből fekszik le valakivel. Meg hát a pasik is, hogy szerelmesnek kell lenni. Vagyis hogy, nincs megkívánás, nincs tetszés, nincs vágy, erotikus vágy. Szerelem van csak. Nincs kokettálás, nincs flörtölés. Tessék csak megnézni egy mai filmet, ami szerelmes párról szól. Komolyan mondom olyanok, - hogy a Hofit idézzem -, mint akik fogalmazásgátlót szedtek. Csak azt tudják egymásnak mondani, hogy szeretlek, szeretlek, én is szeretlek. Nagyon szeretlek, Te is nagyon szeretsz? Szóval nincs más szavuk rá, mert szerelemből fekszenek össze az emberek. Ez persze nem igaz. A szerelem egy nagyon ritka jelenség. És ha egy ember életében kétszer, háromszor előfordul, hogy szerelmes, annak nagyon gazdag élete volt. Hát emiatt.
Egyetemi hallgatók között élek és azt látom, hogy ezek állandóan szerelmesek, de komolyan. Ma azt mondja,
Jaj, Tanár Úr, én olyan szerelmes vagyok a Gyusziba. Meghallgatom, jóindulattal. Eltelik három hét, és mondom,
Mi van a Gyuszival?
Kivel?
A Gyuszival, az a szerelmed, nem?
Ja, már az Ivánnal vagyunk együtt.
Hát lehet háromhetenként másba beleszeretni? Mindig beleszeretünk, hetenként, naponként, hónaponként másba, és másba? Hát ez nem egy hazugság? Nem egy önbecsapás? De ez kell ahhoz, hogy ő egy erkölcsös, vagy tisztességes embernek érezze magát, aki csak szerelemből fekszik le. Vagyis ennek az egész morális felfogásnak van egy rettenetes hátulütője a kapcsolatok valódisága, hitelessége szempontjából.
Így nem lehet csodálkozni azon, hogy egy érdekházasság, az sokkal tartósabbnak bizonyult őseinknél, meg a házasságközvetítőnél összehozott kapcsolatok, amelyek nem szerelmen, hanem érdeken alapultak. És az érdek stabilabb, mint az érzelmi extázis. Az extázis rövid ideig tart, azután elmúlik. És aztán? Erre van egy frázis. Ha elmúlik a szerelem, lehet belőle szeretet. Azt hiszem nem igaz. Előfordulhat, de én azt látom, hogy gyűlölet lesz belőle.
Rengeteg gyerek elhelyezési perben működtem közre, rengeteg válóperben. Én nem láttam azt, hogy az egykori szerelem, az szeretetté változott volna, és kulturáltan, egymás érzelmeit tiszteletben tartva, a gyerek helyzetét tiszteletben tartva váltak volna el. Azt láttam, hogy mindent elöntött a gyűlölet a kapcsolatok többségében."

(Popper Péter: PárKapcsolat körkép)

"Nagy élvezettel figyeltem a televízióban, amint egy újságíró megpróbált interjút készíteni a Dalai Lámával. Azt kérdezte tőle, hogy ő, mint a XIV. Dalai Láma, meg van-e győződve arról, hogy ugyanaz a személyiség, mint az, aki a XIII., a XII. és a többi Dalai Láma volt. A vallás ugyanis úgy tartja, hogy az, aki az előző Dalai Láma halála pillanatában megszületik, ugyanaz a személy. 
- Lehetségesnek tartom – válaszolta mosolyogva a Dalai Láma. 
A riporter nem volt megelégedve a felelettel, hát tovább kérdezett.
- Maga mégiscsak a tibeti buddhista egyháznak a feje, a pápája! Sok mindenbe beavatták, biztosan tudja, hogy a fizikai létezésen kívül van egy szellemi létezés is! Egy makrokozmikus létezés!
- Lehetségesnek tartom – felelte ismét a Dalai Láma.
Az újságíró most már ideges lett.
- Ne haragudjon, de Ön, mint a Dalai Láma, hivatkozik szellemi erőkre, isteni erőkre, gonosz szellemi erőkre is – hát akkor honnan veszi az információját?
Akkor a Dalai megint kedvesen elmosolyodott és így szólt:
- Tudja, annak idején, amikor Lhasszában éltem, a palotámban dolgozott egy takarítónő, akinek rendszeresen voltak látomásai, s ezeket elmesélte nekem. Innen tudom, hogy mindazon spirituális dolgok, amelyeket ön felsorolt, léteznek.
A Dalai Láma természetesen nem bolond, egyszerűen nem akart felelni ezekre a kérdésekre, ezért hárított. Ő a takarítónő látomásaiból tudja, hogy van transzcendencia, ezotéria és túlvilág… Gyönyörű!" (PP)